Kislány koromban emlékszem sokat kirándultunk a szüleimmel, de ahogy egyre idősebb lettem, kimaradtak a jó kis hegyi séták, túrák. Viszonylag sok időnek kellett eltelnie míg újra feléledt bennem a már régóta ott szunnyadó szeretet a természet és a túrázás iránt. Sokáig nem is tudtam, hallottam arról, mit jelent a teljesítmény túrázás? De mint ahogyan azt már sokszor tapasztaltam, nincsenek véletlenek, így került be az életembe valaki aki felszította bennem a lelkesedést, és elindított az utamon, na meg persze rengeteg mindent tanított, amiért nagyon hálás vagyok neki.
Bevallom, elsőnek még nem nagyon hittem abban hogy én valaha is teljesítménytúrára menjek. Úgy voltam vele, hogy ugyan mi lehet abban olyan jó hogy az ember időre akar végigrohanni a természeten ahelyett hogy szemlélődne, gyönyörködne az elé táruló erdők, mezők, völgyek és hegyek látványában. De mivel egyre többet kezdtem utánajárni a dolognak, elkezdett érdekelni.
Az első túrámat még saját magamnak állítottam össze. Nem akartam (mertem) nagyon messzire menni, így a Budai-hegységet szemeltem ki célnak, azon belül is egy 7 km hosszú útvonalat jelöltem ki. Biztosításként még itinert is készítettem magamnak, noha akkor még fogalmam sem volt hogy ez micsoda, és hogy én tulajdonképpen ezt csináltam. Végül is nagyon jól éreztem magam, és a két eltévedéssel és így felesleges plusz megtett távokkal együtt is sikeresnek éreztem magam. Erről a másnapi izomláz is meggyőzött, lévén régóta nem voltak ilyen intenzív mozgásnak kitéve, jól esően sajogtak.
Elsőre kicsit furcsa volt, hogy teljes magányomban rójam az erdőt, de megtapasztaltam azt amit azóta már több túrázótól is hallottam, hogy ilyenkor lehet igazán egyedül az ember, ilyenkor minden elcsendesedik körülötted és igazán befelé tudsz figyelni. Na persze ott vannak a jógázók meg akik képesek meditálni, ők ezt nyilván a négy fal között is sikeresen abszolválják, de nekem ez sosem ment. Izgalmas élmény volt, hogy én aki meglehetősen sokat beszélek, hirtelen csendben maradtam és elkezdtem magamra figyelni.
Valami hihetetlen erővel töltött fel az erdő és a hegy, olyan érzés volt amit már régóta nem tapasztaltam meg. És az ösztönös csodálkozó, és gyönyörködő felkiáltásoktól eltekintve eszemben sem volt megszólalni :) Ez volt az első élményem ami a túrázás világába újra visszavitt, de korántsem az utolsó.
