Gerecse50

2014.04.24. 13:51 kamásli

10295770_766830486662053_8423326559365093658_n.jpg

 

Miután a legutóbbi Kékestetői túra után a bal lábam 2 hét kényszerpihenőre ítélt, már alig vártam hogy eljöjjön a húsvéti hétvége, és vele a Gerecse50. Mivel még anno márciusban az ISZKIRIn egy részét már bejártuk ennek a túrának is, és állandó túratársam Bálint tavaly már legyőzte a Gerecse 50 km-es távját így eltévedéstől nem tartva és hatalmas lelkesedéssel vártam a szombatot. Időközben még egy Quechua túrabottal és egy eső/szél dzsekivel is gazdagabb lettem jóanyám részéről alias elő névnapi ajándék :) Ezekkel meg egy kisebb hadseregnek elegendő kókuszgolyóval felszerelkezve hajtottam hát álomra a fejem pénteken.

Szólj hozzá!

Csúcstámadás: Kékestető 25

2014.04.06. 12:25 kamásli

IMG_20140406_101328.jpg

 

Újra eljött a hétvége, és Bálinttal már az ISZKIRI után megbeszéltük, hogy elmegyünk az április 5-én megrendezésre kerülő Decathlonos Mátra túrára, lévén én még (jójó, tudom, hogy ez tök ciki) nem jártam az ország legmagasabb pontján, azaz a Kékestetőn. Hű túratársam persze már oda-vissza ismeri azt a bizonyos nemzeti színű szikladarabot, hiszen már több a Mátrában rendezett túrát is teljesített, én azonban egy 5 éves kislány izgalmával készültem meghódítani az ország csúcsát.

Szólj hozzá!

Last minute alapon: Óbudai körtúra

2014.04.01. 20:25 kamásli

 

IMG_20140331_130559.jpg

 

Míg a hét első felében arra számítottam hogy a hétvégi ISZKIRI túra 45 km-es távjának izomlázát és fájdalmait fogom "nyögni", vasárnap meglepődve tapasztaltam hogy újra tudok járni, és hétfőn azon kaptam magam hogy megint futom megszokott köreimet a patak parton. A gyors regenerálódáson felbuzdulva újabb hétvégi túra után nézvén felcsaptam a Budapest Kupás füzetet, hogy megnézzem az előzetesen már becsillagozott (igen tudom hogy ezek már a túrafüggőség markáns jelei :P ) túrák közül az esedékeset.

Szólj hozzá!

A várva várt ISZKIRI 45

2014.03.24. 17:23 kamásli

IMG_20140324_171939.jpg

Hol is kezdjem ezt a beszámolót, talán illenék a legelején. Szóval az úgy volt, hogy van egy Csetneki Sándor nevezetű rendkívül lelkes úriember, aki kitalálta ezt a beszédes nevű túrát, az Iszkirit. Emberünk nagy Kinizsi Száz rajongó (amiről az elmúlt hetekben végre én is megtudtam micsoda, mert eddig csak úgy hallottam rebesgetni, mint minden teljesítménytúrák ősét), ezért nem véletlenül a túra részben az előbb említett ikonikus Kinizsi Száz részein is áthaladt. Szóval adva volt egy első szervezésű (na de milyen első szervezés!!) mondhatni még "kiskorú" túra, amit az előző héten március 22-én rendeztek meg, útvonalát tekintve pedig Szárligetről indult és Tatára érkezett meg.

Szólj hozzá!

Március 15 egy kicsit másképp

2014.03.16. 19:00 kamásli

 

 

IMG_20140316_082454.jpg

 

Amúgy sem vagyok különösebben ünneplős hangulatban a nemzeti ünnepeken, meg amúgy is mehetnékem volt, így kézenfekvőnek látszott hogy a szombatomat ismét a Budai-hegységben egy újabb Budapest Kupa túrán töltsem. Ez volt a Gyermekvasút nyomában nevet viselő 20 km-es teljesítménytúra. 

Szólj hozzá!

A furcsa nevű Kis Kőfej és Sorrento

2014.03.16. 18:19 kamásli

IMG_20140309_124459.jpg

 

 

A Normafa20 túra sikerén felbuzdulva, már másnap csatlakoztam a Facebookon a Budapest Kupa Túrasorozat következő túrájához, ami a Kis Kőfej és Sorrento nevet viselte, és két távon 11 és 21 km-en lehetett indulni. Egyértelmű volt, hogy most is a hosszabb 21 km-es útvonalon fogok nevezni.

Vasárnap reggel még kicsit dideregve szálltam le a 222-es buszról de már magabiztosan indultam a rajthoz ami ezúttal is a Szépjuhásznénál volt. Sajnos a nevezés és így a rajt már nem ment olyan gördülékenyen mint egy héttel korábban, így a tervezett 8 órás rajt helyett 8:20-kor sikerült elindulnom. 

Szólj hozzá!

Az első teljesítménytúrám

2014.03.16. 17:20 kamásli

IMG_20140316_082427.jpg

 

 

Miután olyan jól sikerült az önálló túrám, és kisvártatva egy nagyon jó kis túracipőre is szert tettem, igen jó áron (egy Salomon túracipőre bukkantam amihez, -mivel kifutó modell- féláron jutottam hozzá), úgy gondoltam fejest ugrom a teljesítmény túrázók világába. Eddigre már lelkesen tanulmányoztam a ttt.hu-t mondhatni, napi rendszerességgel, és úgy döntöttem ez a túra jó lesz nekem kezdésnek. Eredetileg a 10 km-es távon akartam indulni, és mivel eléggé lámpalázas voltam, a túrát megelőző héten saját szakállamra lejártam az útvonalat, mondván nehogy eltévedjek. Ma már tudom, ha egy túrázó eltéved egy szervezett teljesítménytúrán az legalább annyira a szervezők hibája, mint a túrázóé, én azonban ekkor még biztosra akartam menni.

Szólj hozzá!

Az első (bakancs)lépések

2014.03.16. 15:11 kamásli

 

1979627_741713105840458_767838043_n_1.jpg

Kislány koromban emlékszem sokat kirándultunk a szüleimmel, de ahogy egyre idősebb lettem, kimaradtak a jó kis hegyi séták, túrák. Viszonylag sok időnek kellett eltelnie míg újra feléledt bennem a már régóta ott szunnyadó szeretet a természet és a túrázás iránt. Sokáig nem is tudtam, hallottam arról, mit jelent a teljesítmény túrázás? De mint ahogyan azt már sokszor tapasztaltam, nincsenek véletlenek, így került be az életembe valaki aki felszította bennem a lelkesedést, és elindított az utamon, na meg persze rengeteg mindent tanított, amiért nagyon hálás vagyok neki. 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása