A Normafa20 túra sikerén felbuzdulva, már másnap csatlakoztam a Facebookon a Budapest Kupa Túrasorozat következő túrájához, ami a Kis Kőfej és Sorrento nevet viselte, és két távon 11 és 21 km-en lehetett indulni. Egyértelmű volt, hogy most is a hosszabb 21 km-es útvonalon fogok nevezni.
Vasárnap reggel még kicsit dideregve szálltam le a 222-es buszról de már magabiztosan indultam a rajthoz ami ezúttal is a Szépjuhásznénál volt. Sajnos a nevezés és így a rajt már nem ment olyan gördülékenyen mint egy héttel korábban, így a tervezett 8 órás rajt helyett 8:20-kor sikerült elindulnom.
A túra első szakasza ismerős volt, így addig gondoltam áttanulmányozom a kapott itinert meg az igazolólapot. Itt ért az első meglepetés, mivel összesen 3 ellenőrzőpont szerepelt az A5-ös papírkán ebből is az utolsó állomásnál (Normafa) nem is pontőr volt, hanem egy kódot kellett felírnunk. No mindegy, gondoltam ez még nem von le a túra élményéből. Az előző heti eseményekből tanulva immáron egy Győri Édes Jó reggelttel és némi narancslével a hasamban indultam útnak, mert nem akartam megint szédelegni. Mivel nagyon jó idő volt, és a két túraútvonal sokáig egy irányba haladt, a kisebb távon nagyon sokan gyerekestül, kutyástól érkeztek. Utóbbiak nem zavarnak, az ide-oda rohangáló kis gyerekek viszont eléggé idegesítettek (nem, nem arról van szó hogy nem szeretem a gyerekeket, sőt, inkább csak attól féltem hogy ha elém/alám szaladnak akkor mind a ketten hatalmasat fogunk zakózni), úgyhogy akit csak tudtam leelőztem még az elején. Ennek eredményeként kisvártatva már csak egyedül meneteltem, illetve a hátam mögött már csak két öblös férfihang beszélgetett.
Arról értekeztek, hogy mennyire nem szeretik, amikor hosszan lejt az útvonal, mert akkor tuti hogy emelkedő jön majd. Na itt már nem bírtam ki, közbeszóltam. Innentől elkezdtünk beszélgetni, és megkérdezték nem bánom-e ha velem jönnek, mert én láthatólag ismerem az utat. Nem bántam, miért is bántam volna, legalább nem unatkoztam. Később megtudtam hogy mindketten 40-es családapák gyerekekkel, de ennek dacára meglepően fürgék voltak. Azt mondták ők is hasonló tempóban szoktak túrázni mint én így nem bánták hogy én vezettem a csapatot és diktáltam ennek megfelelően az iramot. Meg kell hagyni szuszogtak az emelkedőkön rendesen, de becsületesen tartották a lépést velem. Így hát a túrát Sándor és Balázs társaságában teljesítettem. Ismét gyönyörű helyeken jártam, és legnagyobb örömömre ez a túra olyan pontjait mutatta meg a Budai-hegységnek, ahol addig még nem jártam, vagy voltam csak teljesen más irányból. Sanyi és Balázs jól elszórakoztattak, szinte észre sem vettem és már elhagytuk a túra nevét adó Sorrento fehér köveit ( A magyarázat szerint a hely az olaszországi, Nápoly közeli Sorrento tengerpartjának szikláiról kapta a nevét.), de azért ott egy pillanatra megálltunk és gyönyörködtünk egyet a Budai-hegység egyik legszebb mégis kevésbé ismert pontjában. Sajnos a telefonom valamiért annyira kiégette az itt készítette képemet, hogy kénytelen vagyok most más képét ide tenni, de ez a szikla olyan szép, és hátha kedvet kap ez alapján valaki, hogy élőben is megnézze :)
Voltak azért ezen a túrán is érdekes mozzanatok, kiemelten az mikor a két útvonal túrázói egymással szembe mentek. Itt aztán volt egy kis kavarodás, hogy akkor most vajon rossz irányba megyünk, vagy ők mennek rossz irányba vagy mi történik? Ám az (amúgy meglehetősen szájbarágós, és szószátyár) itiner megerősített minket, hogy bizony jó irányba megyünk. Később derült csak ki hogy a két útvonal ennél a pontnál keresztezte egymást. Normafánál gyorsan felírtuk a táblára írt ellenőrző kódot, és már indultunk is tovább az Anna réten keresztül a Tündér-hegy felé. Az itiner kedélyesen figyelmeztetett hogy ezzel még előttünk áll a túra végső ámde igen csak meredek emelkedője. Ez igaznak is bizonyult, habár nem olyan magas a Tündér-hegy, inkább csak azért esett kevésbé jól mert eddigre már kb. 17-18 km volt a lábunkban. De a kilátásért és a látványért megérte felkapaszkodni a tetejére. :)
Innen már kellemes enyhe emelkedős és lejtős részeken jutottunk vissza Szépjuhásznéhoz a célba. Sándort ugyan a Tündér-hegynél elhagytuk, de telefonon folyamatosan adtuk az instrukciókat merre jöjjön, és a célban be is ért minket kb. 5 perc csúszással. Túratársaim megköszönték a társaságot és hogy mondhatni végighajtottam őket a túrán, ami így 3 órás és 52 perces teljesítést eredményezett. A célban aztán beváltottuk a szendvicsjegynek csúfolt az általános iskolai tombola jegyekre emlékeztető papírunkat amiért egy-egy kissé szottyadt sonkás, uborkás zsömle lett a jutalmunk, amiben a legüdítőbb a kígyóuborka volt. Sándorral kiegészülve végül jókedvűen és szendvicsünket majszolgatva indultunk hazafelé, egy újabb remek túrát teljesítve. Remélem a jövőben lesz még alkalmam ezzel a két nagyon kedves úrral találkozni. :)
